Orbán Viktor a mai napon a francia Nemzeti Tömörülés elnökét fogadta Budapesten. A sajtóban futó “szélsőjobboldali” jelzőt nyugodtan elhagyhatjuk, mert Marine Le Pen pártja ideológiai értelemben már akkor sem számított annak, amikor még euro- és eurozóna-szkeptikus húrokat pengetett. Az apjának, Jean-Marie Le Pennek valóban szélsőségbe hajló irányvonalával szakító politikus jó ideje a “néppártosodás” útján halad, amit jól jelez az is, hogy a Nemzeti Tömörüléstől jobbra álló kihívó is feltűnt a színen. Orbán Viktor 2019 májusában az osztrák Kleine Zeitungnak adott interjújában ekképpen értékelt: “Franciaország laicista állam, ilyen Le Pen politikája is. Nem akarják, hogy előretörjön az iszlám. Prioritást látnak a keresztény kultúrában, védik a családot és a nemzetállamot. Én ezzel szimpatizálok, de a Néppártban ez kritikát vált ki, mert az EPP balra szeretne menni.” Már ebből is kitűnik, hogy az azóta az Európai Néppártból kilépett Fidesz leginkább a keresztény kultúra védelme, a bevándorlásellenesség, valamint az EU jövőjével összefüggésben a “Nemzetek Európája” koncepció mentén találhat kapcsolódási pontokat a francia jobboldallal.
A magyar miniszterelnök sokáig nem szívesen vállalt közösséget Le Penékkel (amikor a Fidesz Néppárt-tagsága már felfüggesztés alatt állt), mert a francia választási rendszernek és az ottani politikai konszenzusnak köszönhetően Le Pen kormányra – pontosabban, mivel félelnöki rendszerről beszélünk, köztársasági elnöki pozícióba – kerülése a közeli jövőben igencsak valószínűtlen. (Erről 👉ITT írtam.) Ezen az sem segített, hogy Orbán politikája közelebb állt a Matteo Salvini vagy Marine Le Pen által fémjelzett politikai irányhoz, mint a jobboldaltól a centrum felé elmozdult Európai Néppárt főáramához.
Miután megtörtént a Fidesz és az EPP szakítása, és – főként a Brexit és az elmúlt válságok nyomán – felélénkültek az EU jövőjével kapcsolatos viták, a magyar kormánypárt érdekeltté vált egy alternatív Európa-vízió intézményes alapjainak (szövetségi rendszer) lerakásában. Ugyanakkor ez közel sem egyszerű kihívás, hiszen miképp Orbán Viktor a Tucker Carlsonnak adott interjújában is megfogalmazta: a tradicionalista, identitásőrző jobboldal nemzetközileg nincs jól megszervezve. Ráadásul az új, európai pártcsalád egy tető alá rendezése is gordiuszi csomónak tűnik.
A föderatív Európa elutasítása, az uniós intézményekkel vívott jogállamisági vitában való külföldi támogatás, a tagállami szuverenitásvédelem, Európa iszlamizálódásának megállítása (a bevándorlás, a multikulturalizmus relativizmusának elvetése), illetve bizonyos ad-hoc érdekszövetségek ezt a kapcsolatot mélyíthetik. Ugyanakkor muszáj megjegyezni, hogy amíg Le Pen pártja az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsalád sorait erősíti (az utóbbi időszakban a Néppárt-tagság felé is kacsingató Salvini Ligájával együtt), addig Orbán Viktor szoros szövetségese, a lengyel PiS kormánypárt képviselői az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciójában ülnek – a Fidesz képviselői pedig jelenleg a függetlenek között.
Ahogy március 5-én már írtam: az ECR és az ID tagjaiból formálódhat egy “új európai jobboldal”. Ugyanakkor ma még számos ellentét feszül az egyes tagszervezetek között (az ID-n belül is vannak törésvonalak), ráadásul vannak közöttük szalonképes és kevésbé szalonképes szereplők. Az EU-ban a föderalista-multikulturális agenda erősödésével ugyanakkor már a társadalmilag konzervatív álláspont is a szélsőséges fiókba (“szélsőjobb”) kerül, ami polarizálja az európai politikát, egyúttal esélyt teremt egy új, nem liberális-centrista jobboldal felemelkedésének.
Címlapfotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
Az elemző szemével 