A nyugati sajtó most hordozza körbe a “véres kardot”, az USA több erőfeszítést vár Európától

Az ukrajnai proxy háború alatt megszokhattuk, hogy a nyugati és az orosz sajtó is a másik (közvetlen vagy közvetett) hadviselő fél katonai, gazdasági tartalékainak kimerüléséről, a hátországban zajló negatív folyamatokról, végső soron kormánybukásokról és rezsimváltásról cikkezik. Putyin a létező összes halálos betegséggel küzd (vagy már meg is halt, és egy dublőr helyettesíti), Biden pedig a demencia végső stádiumában van, akit amúgy is a deep state mozgat. Alig marad a tömbökön belül publikus felület a kritikusan korrekt elemzéseknek, így mindig üzenetértékű, ha a “hazai” sajtóban megjelenik olyan információ, vélemény, ami belső problémákról árulkodik. Így volt ez a napokban is: a The New York Times írt arról, hogy a NATO-nak komoly gondot okoz, hogy újratöltse apadó fegyverkészleteit, miután komoly arzenált bocsátottak Ukrajna rendelkezésére, és a háborúnak még messze van a vége.

A papírtigris esete a kínai sárkánnyal

Nem először olvasom, hogy Németország most már tényleg bekeményít Kínával szemben, mert aggasztják az emberi jogi jogsértések. Emellett az EU többedszer üzen szimbolikusan hadat a kínai befolyásnak Európában. Akkor most kezeljük ezeket helyiértékükön, mint minden hangzatos, nyugati propaganda-véleményt. Hogy ez mennyire igaz, arról többek közt ITT is olvashatunk. Először is, Kína nem egy partikuláris szereplő a nemzetközi politikában és a transznacionális kapitalizmus globális rendszerében, hanem egy ébredő szuperhatalom, amely már nemcsak afrikai, délkelet- és belső-ázsiai országok elsődleges külgazdasági partnere, de többek között Németországé is.

Az ellenzék nem tud a politikája mögé társadalmi többséget állítani

Az ellenzék politikaformálásának egyik visszatérő, lényeges gyengesége, hogy mondanivalója nagyjából a kormány mondanivalójának antitézise és a nyugati (eurofönderalista, transzatlantista) főáram mechanikus mintakövetése között húzódik. Ezzel szemben a kormánypártok állandóan mérik és aktívan formálják a hazai közvéleményt. Mindezt nemcsak a számukra rendelkezésre álló, kommunikációs csatornákon keresztül teszik, hanem a sikeres narratívépítés bázisán is. Éppen ezért csupán egy eleve kormányellenes választói bázis rezonál az olyan, meglehetősen leegyszerűsítő üzenetekre, miszerint a magyar kormány ki akar lépni az Európai Unióból, illetve Moszkva akaratát hajtja végre.

Erősödő republikánusok, gyengülő Trump

Még egy darabig várnunk kell, hogy kiderüljön, hogy a képviselőházi többséget minden bizonnyal megszerző republikánusok vajon a szenátusban is többséget tudnak-e szerezni. A félidős választások számukra “az egyik szemem sír, a másik nevet” helyzetet hoztak, hiszen a demokrata adminisztrációval szembeni oppozíció és zsarolási potenciál erősödött, ami félsiker, ám a sokak által várt dominó-effektus vagy “nagy hullám” elmaradt, sőt, néhol meg is feneklett a GOP hajója (pl. Pennsylvania).