“Ukrajna háborús veresége, amelyet Orbán Viktor közvetve szorgalmaz, az orosz agresszió közvetlen fenyegetésével járna Magyarország és a magyarok számára” – írja az ukrán külügy. Ízlelgessük e sorokat! Most attól tekintsünk el, hogy Orbán Viktor és Magyarország geopolitikai súlyánál, gazdasági és katonai potenciáljánál fogva nyilván nem fogja eldönteni ezt a háborút. Ha a fején pörög, akkor sem.
Ami hazánk közvetlen fenyegetettségét illeti, a proxyháborúnak épp az a lényege, hogy Oroszország és a NATO közvetlen hadiállapotba nem kerülnek egymással. Az atomháborút jelentene, amit nem lehet megnyerni. Ennek ellenére nyilván lehet önteni a forrásokat közös hitelfelvételből az ukrán állami pénznyelőbe, ezeket a pénzeket Európa soha nem látja viszont. Jó eséllyel annyira lesz sikeres a projekt, mint az afganisztáni bravúr. Ukrajna területi egységét föderalizálás nélkül aligha lehet megőrizni, a háború előtti/miatti ukrán nacionalizmus viszont lehetetlenné teszi a föderalizálást. Egy működésképtelen államalakulat (failed state) egy újabb, “keleti Balkán” képét vetíti előre, ami tartósan puskaporos hordó marad.
Persze, a Nyugat a demokratikus világrend felett őrködve mindig segít. Kivéve mondjuk nekünk ’56-ban. Vagy amikor az USA szomszédságába, Kubába telepítettek csapásmérő fegyvereket. Esetleg az amerikaiak által rendszeresen puccsolt banánköztársaságokban. Ugye, ezekben az esetekben a szuverenitás sem sokat számít(ott), meg a nemzetközi jog sem. A világot lehet ideológiai szemüvegen keresztül nézni, moralizálni, meg a hatalmi politika, a nemzetközi “balance of power” prizmájának fénytörésén keresztül is.
Biztosan terepen, leselejtezett fegyverekkel fognak totális vereséget mérni a világ legnagyobb területű, energiaforrásokban bővelkedő, a legnagyobb nukleáris arzenállal rendelkező, emberéletet nem sajnáló, éppen tömeghadsereget építgető hatalmára, amelyiknek az uralkodó rezsimje – működő politikai életösztönnel – nem engedheti meg magának, hogy saját, közvetlen szomszédságában felsüljön. Ukrajna modern fegyverekkel elnyújthatja a háborút – jelentős veszteségeket okozva az oroszoknak és jelentős szenvedést a saját lakosságának -, de ha racionálisan cselekszik, nem zárkózik el a béketárgyalásoktól és a tényleges kompromisszum-kereséstől. Egyelőre nem látni az utóbbira utaló magatartást.
Na, de majd a 10., 11., esetleg a 20. szankciós csomag alatt biztosan előbb megroppannak, mint ahogy Európa amerikai segítséggel tökön szúrja magát. Közben azért az oroszok jelentősen növelik a kereskedelmi volument a világgazdaság egyéb, délkelet-ázsiai centrumával, a “Közel-Külfölddel” és Afrikával. Az USA elérte azt is, hogy Oroszország jó eséllyel Amerika fő ellenfele, Kína függésébe kerüljön a háború következményeként, tovább növelve a sárkány befolyását az eurázsiai szívtájékban. Ha az USA – saját státusza felett őrködve – rettegett a német tőke és az orosz nyersanyagok és emberi erőforrások fúziójától, akkor mit lép majd ha a német mumus helyére a selyemutak óriása áll?
Érdemes lenne kinőni végre a csillámporos tündermesékből, és ráébredni, hogy birodalmi érdekek vetélkednek egymással a befolyási övezetekért, nem pedig az abszolút jó és az abszolút gonosz (vallási dualizmus) harca folyik. Az ébren álmodóknak meg marad a propaganda. P.S. Victoria Nuland meg továbbra is büszke lehet arra, mennyit invesztáltak az euromaidanba és a rezsimváltásba. Kifizetődő volt… A mostani konfliktus közvetlen előzményeit ugyanis nem az idei, februári támadásig vagy a 2014-es krími annexióig, hanem a 2013-as Maidan-felkelésig vezethetjük vissza.
Címlapfotó: Euronews
Kapcsolódó bejegyzés:
Az elemző szemével 