Csak úgy, margóra vagy lábjegyzetbe: Azok, akik most azon szörnyülködnek, hogy egy újrablokkosodó világban Magyarország nem a Nyugat legkeletibb perifériája akar lenni, hanem inkább központi szereplő, híd Nyugat és Kelet között (amivel egyébként teljesen összefér az euroatlanti integráció), azok a hidegháborús kölcsönös elrettentés évtizedeit és a lehetséges atomháború viharfelhőit kívánják vissza Európa egére. Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. Vagyis nem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.
Azok, akik az USA és Kína vezette, kétpólusú világrendben gondolkodnak, ahol Európa szükségképpen az Egyesült Államok, Oroszország pedig előbb-utóbb a selyemutak óriásának a gazdasági-politikai befolyása alá rendelődik, Emmanuel Macron “stratégiai autonómia” koncepciójával kerülnek szembe, amelynek lényege épp az volt, hogy Európa önálló, szuverén szereplője lehessen a világpolitikának – amerikai gyámkodás nélkül.
Az orosz-ukrán háború kitörése előtt (még a krími annexió árnyékában is) Macron ezért tűzte ki célul, hogy Oroszországgal ismét stratégiai partnerséget köthessen Európa, akár közös biztonságpolitikai architektúra létrehozásával.
A képlet valójában egyszerű: európai-orosz együttműködés nélkül (igen, ennek most számos akadálya van) a világ kétpólusú, míg azzal együtt hárompólusú hatalmi rend képét mutatja. Ebből az is következik, mely szereplőknek nem áll ez érdekében. (Ez egyébként ‘common knowledge’, ahogy az is, hogy ukrán érdekszféra nélkül Oroszország pusztán regionális hatalom, világszinten legfeljebb középhatalom: tessék Brzezinskit olvasni!)
Címlapfotó: Pool / EPA / EFE
Az elemző szemével 