A miniszterelnök február 18-án tartja az évértékelőjét. Sokan sokféleképpen fogják értékelni a beszédet annak megfelelően, hogy ki hol áll a kormány-ellenzék koordináta-rendszerben, és ki mit emel ki az elhangzottak közül. Orbán Viktor beszédeit lehet szeretni vagy keményen kritizálni, azt viszont biztosan nem lehet mondani, hogy tartalom nélküliek volnának. A kormányfő egyébként is szeret egyszerre perspektivikusan beszélni, mégis aktualizálni a mondanivalóját.
Az ellenzéki vezetők (vannak-e itt valódi vezérszerepek?) egy része elébe ment a miniszterelnöki beszédnek, és már megtartotta saját értékelőjét. Aki végighallgatta ezeket, az sine ira et studio arra a megállapításra juthat, hogy ezek a beszédek megszólalási kényszerből, nem pedig közlési kényszerből fogantak. A hangsúly inkább azon volt, hogy kik szólalnak meg, vagyis kik számítanak a saját felfogásuk és pártambícióik szerint elég “prominensnek” ehhez. Maga a tartalom elsikkadt emellett.
Gyurcsány Ferenc (nem Dobrev Klára) ezúttal is az “aki nincs velünk, az ellenünk van” üzenetét sulykolta – főként az őt már jó ideje sikertelenül “nyugdíjazni” szándékozó, ellenzéki riválisai felé. Donáth Anna nyilvános ellenzéki önboncolgatás mellett közhelygyűjteményeket puffogtatott (pl. a messiásvárás helyett a sikerért keményen dolgozni kell), Ungár Péter pedig leginkább az LMP további létjogosultságát igyekezett legitimálni a zöldpárti identitás hangsúlyozásával.
Márky-Zay Péter ezúttal sem fukarkodott a szavakkal a mintegy másfél órás (!) előadásában. A kormányzati válságkezelés bírálata mellett leginkább az utólagos önigazolás (neki miért volt igaza, ellenfelei miről hazudtak a kampány során), illetve a mögüle már a választás estéjén látványosan kihátráló, ellenzéki pártok bírálata (nem is akartak győzni) voltak a központi üzenetei.
Az ellenzék akaratlanul is görbe tükröt tartott önmagának és a kormánykritikus, de el nem kötelezett választóknak (már akik egyáltalán kíváncsiak voltak ezekre a megszólalásokra). Azért volt két nagyon erős állítás is. Ungár Péter szerint az ellenzéki összefogás halott (ez nyilván nincs teljesen így, hiszen az önkormányzatokban és az önkormányzati választásokon továbbra is együttműködési kényszer van), Donáth Anna pedig azonosult a hidegháborús tömblogikával, amikor Magyarország helyét szó szerint a “nyugati tömb” részeként határozta meg.
Címlapfotó: Illyés Tibor / MTI / MTVA
Az elemző szemével 