Itthon (talán nem véletlenül) nem kapott túl nagy figyelmet Macron francia elnöknek a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián elhangzott gondolata, miszerint azért nem szorgalmazna rezsimváltást Oroszországban, mert Putyin távozása önmagában nem állítaná meg az ukrajnai eseményeket, hiszen mit sem változtatna az orosz geopolitikai törekvéseken, birodalmi ambíciókon. Putyin orosz elnököt nem felmentve a háború felelőssége alól, azért azt érdemes megjegyezni, hogy az orosz-ukrán konfliktus nem tavaly februárban, és nem is a Krím annektálása idején, de még csak nem is a CIA által megtámogatott euromaidan idején kezdődött, hanem már a Szovjetunió szétesésekor a levegőben volt, és kisebb csoda, hogy a szovjet birodalom nem olyan véres háborúban esett széjjel, mint az államszocialista Jugoszlávia.
Putyint pont az juttatta vezető szerepbe, és tartotta meg ott ahhoz kellő ideig, hogy leszámoljon riválisaival és intézményesítse tartós uralmát, hogy a hidegháború végét követően a dezintegrálódó Szovjetuniónak és a születő Oroszországi Föderációnak gyenge és eredménytelen vezetése volt (Mihail Gorbacsov, Borisz Jelcin). Megbuktatni is az tudná, ha gyengeséget mutatna. Ezért nem engedheti meg magának a vereséget.
Az viszont Gorbacsov és Jelcin – hát még a Gorbacsovot puccsoló keményvonalasok – számára is evidencia volt, hogy sem Fehéroroszország, sem Ukrajna nem kerülhet ki az orosz befolyási övezetből (a NATO-csatlakozás főleg nem jöhetett szóba). Erről szólt már a Demokratikus Államok Közösségének, majd épp ukrán nyomásra előbb Szuverén, majd a szerződés aláírásakor Független Államok Közösségének (FÁK) keresztelt formáció megalakítása is.
Tehát a “putylerezők” (mély tiszteletlenség a holokauszt áldozataival szemben) figyelmébe ajánlom a Belovezhai Megállapodásokat megelőző tárgyalásokat, amelyek élesen rámutatnak mindazokra az előre kódolt konfliktusokra, amelyek mint a száraz puskapor, csupán gyújtószikrára vártak. Ezt a szikrát meg is adta a Kína felemelkedése miatt a tömblogikát revitalizáló USA és a globális befolyását, birodalmi mivoltát feltámasztani igyekvő Oroszország geopolitikai sakkjátszmája (ami sosem “a jó és a gonosz harca” volt, hanem két birodalomnak a “papírtigris Európa” feje felett átnyúló egymásnak feszülése).
Címlapfotó: Thibault Camus / AP
Az elemző szemével 