Egyelőre semmi nem utal egy esetleges külpolitikai fordulat előkészítésére

Orbán Viktor évértékelőjének értékelései során hallottam olyan elemzői véleményt, ami arról szólt, hogy a Fidesz az eddigi külpolitikája áthangolását fontolgathatja – különösen az orosz-ukrán háború kapcsán vitt irányvonal módosulhat. Nos, sem a miniszterelnök külképviseleti vezetőknek tartott eligazítása, sem a frakcióülésen elhangzott iránymutatása nem tükröz ilyen jellegű szándékot. Orbán Viktor csupán addig ment el, amit már korábban, a V4-kormányfők találkozóján is megfogalmazott: a stratégiai célokban (Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa számára, Ukrajna szuverenitása, integritása megőrzendő) egyetértés van a nyugati és közép-európai NATO-partnerekkel, ugyanakkor az eszközökben (mivel érhető el a béke) már nincsen.

Miért nem fog Ukrajna – a brüsszeli ígéretek ellenére – belátható időn belül csatlakozni az Európai Unióhoz?

Érdemes elöljáróban megjegyezni, hogy nincs “soron kívüli” EU-csatlakozás, ezen a létrán nem lehet egyszerre több fokot átlépni. A tagállam-jelölteknek teljesíteniük kell a tagság minden egyes, objektív feltételét az általános állami működéstől a közös piaci integrációra való érettségen át egészen az egyes ágazati politikai regulációkig. Erre szolgál az egyes fejezetek külön-külön történő áttárgyalása és a megfelelő jogszabályi változtatások implementálása, illetve előrehaladás során az eredmények monitoringozása. Ha erőfeszítések nélkül, “királyi úton” válhatna bármely ország EU-tagállammá, hosszú jogharmonizációs törekvések és piaci teljesítmény nélkül, a közös piac csakhamar működésképtelenné válna.

Sem váratlan, sem arányos nem volt az újabb, jogállamisági szankció

Nehéz a kialakult helyzetet önmagában (kontextusból kiragadva) értelmezni, hiszen most már jó ideje állandó politikai kötélhúzás zajlik a magyar kormány és az Európai Bizottság között (az Európai Parlamentet hagyjuk is, hiszen ott pártcsaládok szerint ülnek a képviselők, és természeténél fogva egy pártpolitikai plénumról beszélhetünk, ami időnként erős nyomás alatt tartja a Bizottságot is). Azt is tudjuk, hogy a magyar kormány megítélése nem a legkedvezőbb Brüsszelben, és eleve gyanakvás övez minden itthoni intézményi átalakítást, amely mögött korrupciós kitettséget és/vagy hatalomtechnikai szándékokat látnak. “Politikai zsákmányrendszer” persze máshol is van (pl. amíg működött a proporcionális rendszer Ausztriában, elég mély merítése is volt, mégsem kiáltott senki a jogállamiságért).

A papírtigris esete a kínai sárkánnyal

Nem először olvasom, hogy Németország most már tényleg bekeményít Kínával szemben, mert aggasztják az emberi jogi jogsértések. Emellett az EU többedszer üzen szimbolikusan hadat a kínai befolyásnak Európában. Akkor most kezeljük ezeket helyiértékükön, mint minden hangzatos, nyugati propaganda-véleményt. Hogy ez mennyire igaz, arról többek közt ITT is olvashatunk. Először is, Kína nem egy partikuláris szereplő a nemzetközi politikában és a transznacionális kapitalizmus globális rendszerében, hanem egy ébredő szuperhatalom, amely már nemcsak afrikai, délkelet- és belső-ázsiai országok elsődleges külgazdasági partnere, de többek között Németországé is.