A nagy testvér árnyékából nehéz kilépnie a német-francia tandemnek

Olaf Scholz egyre vékonyabb jégen lépked: a koalíciós partner Zöldek (akik a külügyi tárcát is viszik) követelései erősebb háborús bevonódást jelentenének Németország számára, amit a szövetségi kancellár igyekszik elkerülni. A koalíciós feszültséget a külső (főként amerikai) nyomás és az ellenzéki CDU háborúpárti álláspontja teszi különösen veszélyessé a szociáldemokraták számára. Miközben Scholz Macron francia elnökkel együtt győzködi Zelenszkijt arról, hogy az ukrán elnök legyen nyitott a béketárgyalások megkezdésére, a német kancellár igyekszik az amerikaiak következő követelésének, a Kínával való kereskedelmi háborúnak és szankcióknak elébe menni. Scholz szerint Kína deklarálta Németországnak, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak, miközben az USA ennek ellenkezőjéről nem mutatott be meggyőző bizonyítékokat.

Ezt a háborút sem a moralizálás dönti el, hanem a hideg hatalmi realitások

Vajon Ausztria és Izrael is “a tömegsír békéjét” támogatják, csak azért, mert nem kívánnak fegyvereket szállítani Ukrajnának? Vagy csak a magyar álláspont morálisan “elítélendő”? Ez a háború akár az egyik fél egyértelmű vereségével zárul, akár valamilyen, az erőviszonyokat tükröző kompromisszummal, mindenképpen “befagyott konfliktust” hagy maga után. Oroszország pedig – szeretjük vagy gyűlöljük – geopolitikai tényező, a régió meghatározó hatalma marad. Semmi vágyvezéreltség nincs ebben, sőt, de jelen pillanatban nehéz reálisan elképzelni egy ukrán győzelmet. Egyáltalán mit tekinthetünk annak?

Benne vagyunk az újabb hidegháborúban

Nemrég két dolgot is állítottam. 1.) Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. 2.) Miután Oroszország és Európa közé óriási ék került, ami Oroszországot hosszabb távon Kína, Európát pedig az USA alá rendeli, az Egyesült Államok következő geostratégiai célja a kínai befolyás meggyengítése lehet Európában. Látszólag egy regionális konfliktus zajlik a keleti határainkon túl, valójában viszont egyik lokális (lokalizálható) “tünete” a világrend átalakulásának, egy újabb hidegháborús blokkosodásnak. Ezért is helyénvaló, amit korábban írtam, miszerint az orosz-ukrán háború nyugvópontra kerülését követően – történjen ez bármiképpen – sem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.

Ami most történik, Európát az USA, Oroszországot Kína alá rendeli

Csak úgy, margóra vagy lábjegyzetbe: Azok, akik most azon szörnyülködnek, hogy egy újrablokkosodó világban Magyarország nem a Nyugat legkeletibb perifériája akar lenni, hanem inkább központi szereplő, híd Nyugat és Kelet között (amivel egyébként teljesen összefér az euroatlanti integráció), azok a hidegháborús kölcsönös elrettentés évtizedeit és a lehetséges atomháború viharfelhőit kívánják vissza Európa egére. Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. Vagyis nem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.