Egyelőre semmi nem utal egy esetleges külpolitikai fordulat előkészítésére

Orbán Viktor évértékelőjének értékelései során hallottam olyan elemzői véleményt, ami arról szólt, hogy a Fidesz az eddigi külpolitikája áthangolását fontolgathatja – különösen az orosz-ukrán háború kapcsán vitt irányvonal módosulhat. Nos, sem a miniszterelnök külképviseleti vezetőknek tartott eligazítása, sem a frakcióülésen elhangzott iránymutatása nem tükröz ilyen jellegű szándékot. Orbán Viktor csupán addig ment el, amit már korábban, a V4-kormányfők találkozóján is megfogalmazott: a stratégiai célokban (Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa számára, Ukrajna szuverenitása, integritása megőrzendő) egyetértés van a nyugati és közép-európai NATO-partnerekkel, ugyanakkor az eszközökben (mivel érhető el a béke) már nincsen.

Macron nem szorgalmazza az oroszországi rezsimváltást

Itthon (talán nem véletlenül) nem kapott túl nagy figyelmet Macron francia elnöknek a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián elhangzott gondolata, miszerint azért nem szorgalmazna rezsimváltást Oroszországban, mert Putyin távozása önmagában nem állítaná meg az ukrajnai eseményeket, hiszen mit sem változtatna az orosz geopolitikai törekvéseken, birodalmi ambíciókon. Putyin orosz elnököt nem felmentve a háború felelőssége alól, azért azt érdemes megjegyezni, hogy az orosz-ukrán konfliktus nem tavaly februárban, és nem is a Krím annektálása idején, de még csak nem is a CIA által megtámogatott euromaidan idején kezdődött, hanem már a Szovjetunió szétesésekor a levegőben volt, és kisebb csoda, hogy a szovjet birodalom nem olyan véres háborúban esett széjjel, mint az államszocialista Jugoszlávia.

Van-e európai ellenszer az amerikai protekcionizmusra és a német szubvenciókra?

A mostani geopolitikai játszmában Európa egyre inkább alárendelődik az USA-nak. Ezt mostanra egyre kevesebben tagadják, legfeljebb abban vannak viták, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, illetve Európának reálisan volt-e, van-e más választási lehetősége. Ugyanakkor az “európai stratégiai szuverenitás” némi életjelet is mutat, igaz, nem ott, ahol arra most a legnagyobb szükség volna, vagyis az önálló védelempolitika területén, hanem az elvesztett gazdasági versenyképesség visszanyerésének törekvésében, ahol egyre erősebb kontúrokkal jelenik meg az USA és az EU ellenérdekeltsége. Az energiaválság ideje alatti, diplomáciai üzengetés már megpendítette a “barátoktól mi számít méltányos árnak a kereskedelemben” kérdését (pl. Macron francia elnök beszélt erről), most azonban újabb fejtörést okoz az európai gazdaságnak az Egyesült Államok protekcionista politikája, amivel az amerikai gazdasági szereplők árképzésébe, így a szabad verseny feltételeibe is mélyen belenyúlna Washington.

Benne vagyunk az újabb hidegháborúban

Nemrég két dolgot is állítottam. 1.) Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. 2.) Miután Oroszország és Európa közé óriási ék került, ami Oroszországot hosszabb távon Kína, Európát pedig az USA alá rendeli, az Egyesült Államok következő geostratégiai célja a kínai befolyás meggyengítése lehet Európában. Látszólag egy regionális konfliktus zajlik a keleti határainkon túl, valójában viszont egyik lokális (lokalizálható) “tünete” a világrend átalakulásának, egy újabb hidegháborús blokkosodásnak. Ezért is helyénvaló, amit korábban írtam, miszerint az orosz-ukrán háború nyugvópontra kerülését követően – történjen ez bármiképpen – sem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.