Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Ami most történik, Európát az USA, Oroszországot Kína alá rendeli

Európai-orosz együttműködés nélkül kétpólusú, míg azzal együtt hárompólusú világrendet kapunk

Csak úgy, margóra vagy lábjegyzetbe: Azok, akik most azon szörnyülködnek, hogy egy újrablokkosodó világban Magyarország nem a Nyugat legkeletibb perifériája akar lenni, hanem inkább központi szereplő, híd Nyugat és Kelet között (amivel egyébként teljesen összefér az euroatlanti integráció), azok a hidegháborús kölcsönös elrettentés évtizedeit és a lehetséges atomháború viharfelhőit kívánják vissza Európa egére. Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. Vagyis nem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.

“Ami most történik, Európát az USA, Oroszországot Kína alá rendeli” olvasásának folytatása

A franciaországi választás kimenetele nagyban befolyásolhatja Európa “stratégiai szuverenitásának” lehetőségeit

A jelenlegi körülmények között körülmények között az EU még bénultabb lehet, a válságkezelés terén még inkább alárendelődhet az Egyesült Államok geopolitikai céljainak

A francia nemzetgyűlési választások első fordulójának tükrében egyáltalán nincs kizárva, hogy a második fordulót követően a legutóbb 1998 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan ismét társbérlet alakul majd ki, vagyis a félelnöki köztársasági kormányformában más-más pártszínezetű köztársasági elnök és kormány lesz kénytelen együttműködni. Jelen helyzetben a liberális centrista Macron a keményvonalas baloldallal.

“A franciaországi választás kimenetele nagyban befolyásolhatja Európa “stratégiai szuverenitásának” lehetőségeit” olvasásának folytatása

Novák Katalin olyan gesztusokat tehet, amelyre a kormánynak arcvesztés nélkül nincs lehetősége

Míg a kormány a Realpolitik jegyében folytat cserealku-diplomáciát, Novák mosolydiplomáciával javítaná Magyarország európai megítélését

A köztársasági elnök hivatalát semmi nem köti, hogy az ország protokolláris képviseletét, saját diplomáciai törekvéseit szorosan összehangolja a mindenkori kormány külügyi, külgazdasági, Európa-politikai célrendszerével. Novák Katalin már hivatalba lépése óta megszólalásaival és hivatalos külföldi látogatásaival a kormány érdekeinek megfelelő, ám a kormány gyakran konfrontatív kommunikációjával szemben konszolidáltabb üzeneteket fogalmaz meg. A nemzetközi kapcsolatok realista iskolája és a cserealku-diplomáciát érvényesítő, vegytiszta pragmatizmus helyett értékorientáltabb, a nemzetközi közösség és média füleiben jobban csengő hangnemben beszél együttműködésről, Magyarország helyéről, kormányközi kapcsolatokról, illetve az orosz-ukrán háborúról. Érezhető egyfajta, országimázst javító, egyértelműen Nyugat-orientált külpolitikai aktivizmus az új államfő részéről.

“Novák Katalin olyan gesztusokat tehet, amelyre a kormánynak arcvesztés nélkül nincs lehetősége” olvasásának folytatása

Ma Franciaországra és Szlovéniára lesz érdemes figyelni

Janez Janša Orbán Viktor egyik közeli szövetségesének számít, Marine Le Pen a “nemzetek Európája” irányába lökné az EU-t

Mindkét országban választást tartanak. A francia elnökválasztás második fordulója (amelyben a hivatalban lévő államfő, Emmanuel Macron esélyesebb a győzelemre) nagy hatással lesz az EU jövőjére, beleértve a magyar külpolitika mozgásterét is. Bár az Orbán-kormányok idáig képesek voltak pragmatikus együttműködésre a centrista, szociálliberális Macronnal is, a Nemzeti Tömörülés elnökének, Marine Le Pennek az Európa- és nemzetállam-képe közelebb áll a Fideszéhez.

“Ma Franciaországra és Szlovéniára lesz érdemes figyelni” olvasásának folytatása