A NATO reneszánszát hozta el az új hidegháborús éra

A NATO-bővítések (Finnország, talán Svédország) után, az eszkalálódó orosz-ukrán háború és Kína globális hatalommá válása mellett úgy tűnik, az észak-atlanti szövetség léte ismét erős legitimációt kapott. Nem volt ez mindig így, különösen a hidegháború végét követő, elmúlt évtizedekben, amikor gyakran előkerült a kérdés: “Van-e még szükség a NATO-ra?”

Benne vagyunk az újabb hidegháborúban

Nemrég két dolgot is állítottam. 1.) Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. 2.) Miután Oroszország és Európa közé óriási ék került, ami Oroszországot hosszabb távon Kína, Európát pedig az USA alá rendeli, az Egyesült Államok következő geostratégiai célja a kínai befolyás meggyengítése lehet Európában. Látszólag egy regionális konfliktus zajlik a keleti határainkon túl, valójában viszont egyik lokális (lokalizálható) “tünete” a világrend átalakulásának, egy újabb hidegháborús blokkosodásnak. Ezért is helyénvaló, amit korábban írtam, miszerint az orosz-ukrán háború nyugvópontra kerülését követően – történjen ez bármiképpen – sem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.

Ami most történik, Európát az USA, Oroszországot Kína alá rendeli

Csak úgy, margóra vagy lábjegyzetbe: Azok, akik most azon szörnyülködnek, hogy egy újrablokkosodó világban Magyarország nem a Nyugat legkeletibb perifériája akar lenni, hanem inkább központi szereplő, híd Nyugat és Kelet között (amivel egyébként teljesen összefér az euroatlanti integráció), azok a hidegháborús kölcsönös elrettentés évtizedeit és a lehetséges atomháború viharfelhőit kívánják vissza Európa egére. Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. Vagyis nem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.

A transzatlanti kereskedelmi háborúról is Putyin tehet?

Új év, új remények és kihívások. Svédország veszi át az EU Tanácsa soros elnökségét. Még a Politico nevű, a brüsszeli főáramot követő lap is “transzatlanti kereskedelmi háborút” vizionál már a svéd elnökség idejére, hangsúlyozva, hogy az USA – az európai országok kárára – profitál az orosz-ukrán háborúból. Micsoda eretnek gondolatok (!) – voltak még néhány hónapja -, legalábbis amíg csak Orbán mondta, nem pedig Macron is. Persze, a Politico nem volna Politico, ha az EU és az USA között szélesedő törésvonalért nem Putyint tennék felelőssé. (Az orosz elnök elég sok rosszért felelős, de speciel Washington politikájáért pont nem.)