Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Hány pártra van szükség az ellenzéki oldalon?

Az európai parlamenti választás több szempontból is tiszta vizet önthet a pohárba

Az ellenzéki térfélen a régóta tartó töredezettség és a további pártaprózódás mellett megindult egy tisztulási folyamat is, amelynek eredményeként a releváns támogatottsággal rendelkező formációk erősíthetik vagy konszolidálhatják a pozíciójukat, míg a leszállóágban lévő, tartósan bejutási küszöbérték alatt mért pártok folyamatosan kiszorulhatnak a versenyből, illetve a későbbi alkudozási folyamatból. Az Index újságírójának kérdéseire válaszoltam.

“Hány pártra van szükség az ellenzéki oldalon?” olvasásának folytatása

Már a pápa is az alapító atyák eszméinek elhagyásával vádolja az EU-t

Ferenc pápa szerint az unió ideológiai gyarmatosítással kísérletezik

Az Európai Uniónak kezébe kell vennie az alapító atyák ideáit, amelyek az egység, a nagyság eszméi voltak, és vigyáznia kell, nehogy az ideológiai gyarmatosítás útjára lépjen” – mondta a katolikus egyházfő a Vatican News beszámolója alapján. Ferenc pápa az Európai Bizottság által kiadott (majd a tiltakozások nyomán gyorsan vissza is vont) “befogadást segítő nyelvhasználati javaslatot” (“újbeszél szótár”) bírálta, amely – korábbi diktatúrákhoz hasonlóan – hadat üzent a karácsony szónak.

“Már a pápa is az alapító atyák eszméinek elhagyásával vádolja az EU-t” olvasásának folytatása

Márki-Zay új konzervatív pártot, Orbán új európai jobboldalt építene

Az EU jövőjéről szóló viták, a lengyel és magyar kormány pergőtűz alatt tartása, az új német szövetségi kormány nyíltan föderalista programja mind katalizátorként hatnak a “nemzetek Európájában” gondolkodó politikai közösségekre

Felpörgött a párt(család)építés: Márki-Zay Péter azt ígéri, hogy “még a választások előtt létrejön egy új konzervatív párt”, a Fidesz pedig egyes hírek szerint egy új, (nem centrista irányultságú) jobboldali képviselőcsoport alapításában vehet részt az Európai Parlamentben. Márki-Zay Péter lépése nemcsak egy hetedik pártszereplő ellenzéki koalíción belüli felépítését, egyúttal saját háttérbázisának erősítését célozza, hanem egyúttal kihívást is támaszt az önmeghatározása szerint szintén jobboldali (identitáselemeiben mára erősen kilúgozott) Jobbikkal szemben. Érdemes megjegyezni: ahogy korábban Gyöngyösi Mártonék, úgy a Márki-Zay által protezsált pártformáció is a “die Mitte” útját követő Európai Néppárt ajtaján kopogtatna. MZP európai körútján is egyeztetett az EPP vezetőivel, sőt, jelezte, hamarosan ismét találkozik Donald Tuskkal, az Európai Néppárt elnökével.

“Márki-Zay új konzervatív pártot, Orbán új európai jobboldalt építene” olvasásának folytatása

Márki-Zay CNN-nek adott interjúja az amerikai belpolitikáról és a trumpizmushoz való viszonyról szól

A Demokrata Párt irányvonalával konform médiatermékek az orbánizmushoz való viszony mentén csapnak össze a “másik Amerikával”

“Valami Amerika.” Amíg Orbán Viktor publikus imázsát a republikánusok számára szerethetőbb Fox News tudósításai és Tucker Carlsonnak a miniszterelnökkel készített interjúja formálta pozitívan – főként a Trump-párti szavazók körében, addig a Demokrata párt iránt elfogultabb CNN az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét megszólaltatva igyekszik árnyalni ezt a képet. A “magyar modellhez” és az Orbán-kormányhoz való viszony az utóbbi időben a tengerentúli politikai diskurzus, valamint az amerikai jobboldali útkeresés részévé vált.

“Márki-Zay CNN-nek adott interjúja az amerikai belpolitikáról és a trumpizmushoz való viszonyról szól” olvasásának folytatása