Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Egyelőre semmi nem utal egy esetleges külpolitikai fordulat előkészítésére

Orbán radikális korrekciók helyett sokkal inkább arra játszhat, hogy idővel beigazolódjon álláspontjának helyessége

Orbán Viktor évértékelőjének értékelései során hallottam olyan elemzői véleményt, ami arról szólt, hogy a Fidesz az eddigi külpolitikája áthangolását fontolgathatja – különösen az orosz-ukrán háború kapcsán vitt irányvonal módosulhat. Nos, sem a miniszterelnök külképviseleti vezetőknek tartott eligazítása, sem a frakcióülésen elhangzott iránymutatása nem tükröz ilyen jellegű szándékot. Orbán Viktor csupán addig ment el, amit már korábban, a V4-kormányfők találkozóján is megfogalmazott: a stratégiai célokban (Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa számára, Ukrajna szuverenitása, integritása megőrzendő) egyetértés van a nyugati és közép-európai NATO-partnerekkel, ugyanakkor az eszközökben (mivel érhető el a béke) már nincsen.

“Egyelőre semmi nem utal egy esetleges külpolitikai fordulat előkészítésére” olvasásának folytatása

Az ellenzék nem tud a politikája mögé társadalmi többséget állítani

A jelenlegi ellenzék sem a keresletorientált programadásban, sem a társadalmi tudatformálásban nem jeleskedik

Az ellenzék politikaformálásának egyik visszatérő, lényeges gyengesége, hogy mondanivalója nagyjából a kormány mondanivalójának antitézise és a nyugati (eurofönderalista, transzatlantista) főáram mechanikus mintakövetése között húzódik. Ezzel szemben a kormánypártok állandóan mérik és aktívan formálják a hazai közvéleményt. Mindezt nemcsak a számukra rendelkezésre álló, kommunikációs csatornákon keresztül teszik, hanem a sikeres narratívépítés bázisán is. Éppen ezért csupán egy eleve kormányellenes választói bázis rezonál az olyan, meglehetősen leegyszerűsítő üzenetekre, miszerint a magyar kormány ki akar lépni az Európai Unióból, illetve Moszkva akaratát hajtja végre.

“Az ellenzék nem tud a politikája mögé társadalmi többséget állítani” olvasásának folytatása

Novák Katalin olyan gesztusokat tehet, amelyre a kormánynak arcvesztés nélkül nincs lehetősége

Míg a kormány a Realpolitik jegyében folytat cserealku-diplomáciát, Novák mosolydiplomáciával javítaná Magyarország európai megítélését

A köztársasági elnök hivatalát semmi nem köti, hogy az ország protokolláris képviseletét, saját diplomáciai törekvéseit szorosan összehangolja a mindenkori kormány külügyi, külgazdasági, Európa-politikai célrendszerével. Novák Katalin már hivatalba lépése óta megszólalásaival és hivatalos külföldi látogatásaival a kormány érdekeinek megfelelő, ám a kormány gyakran konfrontatív kommunikációjával szemben konszolidáltabb üzeneteket fogalmaz meg. A nemzetközi kapcsolatok realista iskolája és a cserealku-diplomáciát érvényesítő, vegytiszta pragmatizmus helyett értékorientáltabb, a nemzetközi közösség és média füleiben jobban csengő hangnemben beszél együttműködésről, Magyarország helyéről, kormányközi kapcsolatokról, illetve az orosz-ukrán háborúról. Érezhető egyfajta, országimázst javító, egyértelműen Nyugat-orientált külpolitikai aktivizmus az új államfő részéről.

“Novák Katalin olyan gesztusokat tehet, amelyre a kormánynak arcvesztés nélkül nincs lehetősége” olvasásának folytatása

A gazdasági válsághatásainak nagy része csak a választás után fog lecsapódni

Vélhetően a választói attitűdök is némileg megkésve fogják leképezni a reálgazdasági folyamatokat

Az Ugytudjuk.hu újságírója készített velem interjút. Ajánlom mindazoknak a figyelmébe, akiket foglalkoztat, milyen hatások befolyásolják a választásig hátralévő időszak belpolitikai folyamatait.

“A gazdasági válsághatásainak nagy része csak a választás után fog lecsapódni” olvasásának folytatása