Ami most történik, Európát az USA, Oroszországot Kína alá rendeli

Csak úgy, margóra vagy lábjegyzetbe: Azok, akik most azon szörnyülködnek, hogy egy újrablokkosodó világban Magyarország nem a Nyugat legkeletibb perifériája akar lenni, hanem inkább központi szereplő, híd Nyugat és Kelet között (amivel egyébként teljesen összefér az euroatlanti integráció), azok a hidegháborús kölcsönös elrettentés évtizedeit és a lehetséges atomháború viharfelhőit kívánják vissza Európa egére. Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. Vagyis nem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.

Orosz-ukrán háború – Válságkormányzás újratöltve?

Oroszország újabb katonai akcióját nehéz másként értelmezni, mint Ukrajna elleni háborút, amelynek célja az ukrán államszervezet szétverése, a “felszabadított területek” szatellita-államokká (ütközőzónává) formálása, esetleg későbbi annektálása. Ahol a diplomácia csődöt mond, a nemzetközi jog meghajlik az erősek akarata előtt. Ahogy egykor Carl von Clausewitz megjegyezte: “a háború a politika folytatása más eszközökkel”.

Euroatlanti integráció: igen – pragmatizmust nélkülöző, szervilis külpolitika: nem

Az európai energiaválság közepette Magyarországnak (is) alapvető érdeke a hosszú távú gázszállítás biztosítása. A magyar miniszterelnök a Putyin elnökkel való keddi találkozó előtt telefonon egyeztetett a francia elnökkel és a NATO főtitkárával is, hiszen a jelenlegi, kényes helyzetben fontos az egységes álláspont képviselete. Orbán Viktor korábban leszögezte: a magyar álláspont lényege a “deeszkaláció”, a konfliktus békés rendezése, a magyar külpolitika pedig pragmatikus módon, a transzatlanti szövetségi rendszer követelményeinek és a magyar nemzeti érdekek érvényesítésének szellemében kíván eljárni.

Európa ismét elszenvedi, hogy a feje felett döntenek külhatalmak

Hogy lesz-e NYÍLT háború a szomszédunkban, egyelőre senki nem tudhatja biztosan. Az bizonyos, hogy a konfliktus eszkalálódik Ukrajna és Oroszország, illetve a NATO és Oroszország között. Az észak-atlanti szövetség látszólag egységes, valójában tagjai megosztottak a bevonódás kérdését illetően (Ukrajna nem NATO-tag, a közeli jövőben biztosan nem is válik a szövetség részévé.) Legnyíltabban a horvát államfő beszélt erről, amikor kijelentette: “ha eszkalálódik a helyzet, Horvátország egyetlen katonával sem fog részt venni”. A konfliktus látszólag regionális, és biztonságpolitikai szempontból teljesen érthető igényeket vet fel az orosz medve árnyékában különösen érzékeny (egykori szovjet tagköztársaság) balti államokban, illetve a “hagyományosan” oroszellenes Lengyelországban. A nagyhatalmi játék persze nem az ukrán nép szuverenitásáról, szabadságvágyáról szól (noha kétségkívül jól mutatnak az ilyen nyilatkozatok), hanem ezúttal is a nagy sakkjátszmáról.