A nagy testvér árnyékából nehéz kilépnie a német-francia tandemnek

Olaf Scholz egyre vékonyabb jégen lépked: a koalíciós partner Zöldek (akik a külügyi tárcát is viszik) követelései erősebb háborús bevonódást jelentenének Németország számára, amit a szövetségi kancellár igyekszik elkerülni. A koalíciós feszültséget a külső (főként amerikai) nyomás és az ellenzéki CDU háborúpárti álláspontja teszi különösen veszélyessé a szociáldemokraták számára. Miközben Scholz Macron francia elnökkel együtt győzködi Zelenszkijt arról, hogy az ukrán elnök legyen nyitott a béketárgyalások megkezdésére, a német kancellár igyekszik az amerikaiak következő követelésének, a Kínával való kereskedelmi háborúnak és szankcióknak elébe menni. Scholz szerint Kína deklarálta Németországnak, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak, miközben az USA ennek ellenkezőjéről nem mutatott be meggyőző bizonyítékokat.

Benne vagyunk az újabb hidegháborúban

Nemrég két dolgot is állítottam. 1.) Azzal, hogy Európa közvetett hadviselő féllé vált, és a mihamarabbi, minél előnyösebb béke helyett a teljes győzelem lázálmát kergeti, egy tartósan befagyó konfliktus részévé válik – bárhogyan is érjen véget a jelenlegi háború. 2.) Miután Oroszország és Európa közé óriási ék került, ami Oroszországot hosszabb távon Kína, Európát pedig az USA alá rendeli, az Egyesült Államok következő geostratégiai célja a kínai befolyás meggyengítése lehet Európában. Látszólag egy regionális konfliktus zajlik a keleti határainkon túl, valójában viszont egyik lokális (lokalizálható) “tünete” a világrend átalakulásának, egy újabb hidegháborús blokkosodásnak. Ezért is helyénvaló, amit korábban írtam, miszerint az orosz-ukrán háború nyugvópontra kerülését követően – történjen ez bármiképpen – sem folytathatjuk ott, ahol békeidőben abbahagytuk, aminek komoly gazdasági, társadalmi hatásai lesznek.

Az ellenzék nem tud a politikája mögé társadalmi többséget állítani

Az ellenzék politikaformálásának egyik visszatérő, lényeges gyengesége, hogy mondanivalója nagyjából a kormány mondanivalójának antitézise és a nyugati (eurofönderalista, transzatlantista) főáram mechanikus mintakövetése között húzódik. Ezzel szemben a kormánypártok állandóan mérik és aktívan formálják a hazai közvéleményt. Mindezt nemcsak a számukra rendelkezésre álló, kommunikációs csatornákon keresztül teszik, hanem a sikeres narratívépítés bázisán is. Éppen ezért csupán egy eleve kormányellenes választói bázis rezonál az olyan, meglehetősen leegyszerűsítő üzenetekre, miszerint a magyar kormány ki akar lépni az Európai Unióból, illetve Moszkva akaratát hajtja végre.