A nagy testvér árnyékából nehéz kilépnie a német-francia tandemnek

Olaf Scholz egyre vékonyabb jégen lépked: a koalíciós partner Zöldek (akik a külügyi tárcát is viszik) követelései erősebb háborús bevonódást jelentenének Németország számára, amit a szövetségi kancellár igyekszik elkerülni. A koalíciós feszültséget a külső (főként amerikai) nyomás és az ellenzéki CDU háborúpárti álláspontja teszi különösen veszélyessé a szociáldemokraták számára. Miközben Scholz Macron francia elnökkel együtt győzködi Zelenszkijt arról, hogy az ukrán elnök legyen nyitott a béketárgyalások megkezdésére, a német kancellár igyekszik az amerikaiak következő követelésének, a Kínával való kereskedelmi háborúnak és szankcióknak elébe menni. Scholz szerint Kína deklarálta Németországnak, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak, miközben az USA ennek ellenkezőjéről nem mutatott be meggyőző bizonyítékokat.

Van-e európai ellenszer az amerikai protekcionizmusra és a német szubvenciókra?

A mostani geopolitikai játszmában Európa egyre inkább alárendelődik az USA-nak. Ezt mostanra egyre kevesebben tagadják, legfeljebb abban vannak viták, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, illetve Európának reálisan volt-e, van-e más választási lehetősége. Ugyanakkor az “európai stratégiai szuverenitás” némi életjelet is mutat, igaz, nem ott, ahol arra most a legnagyobb szükség volna, vagyis az önálló védelempolitika területén, hanem az elvesztett gazdasági versenyképesség visszanyerésének törekvésében, ahol egyre erősebb kontúrokkal jelenik meg az USA és az EU ellenérdekeltsége. Az energiaválság ideje alatti, diplomáciai üzengetés már megpendítette a “barátoktól mi számít méltányos árnak a kereskedelemben” kérdését (pl. Macron francia elnök beszélt erről), most azonban újabb fejtörést okoz az európai gazdaságnak az Egyesült Államok protekcionista politikája, amivel az amerikai gazdasági szereplők árképzésébe, így a szabad verseny feltételeibe is mélyen belenyúlna Washington.

A transzatlanti kereskedelmi háborúról is Putyin tehet?

Új év, új remények és kihívások. Svédország veszi át az EU Tanácsa soros elnökségét. Még a Politico nevű, a brüsszeli főáramot követő lap is “transzatlanti kereskedelmi háborút” vizionál már a svéd elnökség idejére, hangsúlyozva, hogy az USA – az európai országok kárára – profitál az orosz-ukrán háborúból. Micsoda eretnek gondolatok (!) – voltak még néhány hónapja -, legalábbis amíg csak Orbán mondta, nem pedig Macron is. Persze, a Politico nem volna Politico, ha az EU és az USA között szélesedő törésvonalért nem Putyint tennék felelőssé. (Az orosz elnök elég sok rosszért felelős, de speciel Washington politikájáért pont nem.)

A Biden-adminisztráció hivatalba lépése sem fogja visszahozni az USA és az EU szoros szövetségét

A Biden-adminisztráció hivatalba lépésétől számos véleményformáló az amerikai-európai kapcsolatok szorosabbra fűzését, a szövetségi rendszer megerősítését reméli. A német külügyminiszter még tovább is ment: a “demokratikus államok hálózatának” létrehozására szövetkezne Washingtonnal. A helyzet azonban korántsem ilyen rózsás: az USA és Európa sem a Kínához való viszonyban, sem a NATO-n belüli szerepvállalásban, sem a “mintaadó, vezető szerep” kontra “partnerség” kérdésében nincsenek egy hullámhosszon.