Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Van-e európai ellenszer az amerikai protekcionizmusra és a német szubvenciókra?

Erősödnek a törésvonalak az euró-övezetben belül, egyre kevesebb területen működik a német-francia tandem

A mostani geopolitikai játszmában Európa egyre inkább alárendelődik az USA-nak. Ezt mostanra egyre kevesebben tagadják, legfeljebb abban vannak viták, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, illetve Európának reálisan volt-e, van-e más választási lehetősége. Ugyanakkor az “európai stratégiai szuverenitás” némi életjelet is mutat, igaz, nem ott, ahol arra most a legnagyobb szükség volna, vagyis az önálló védelempolitika területén, hanem az elvesztett gazdasági versenyképesség visszanyerésének törekvésében, ahol egyre erősebb kontúrokkal jelenik meg az USA és az EU ellenérdekeltsége. Az energiaválság ideje alatti, diplomáciai üzengetés már megpendítette a “barátoktól mi számít méltányos árnak a kereskedelemben” kérdését (pl. Macron francia elnök beszélt erről), most azonban újabb fejtörést okoz az európai gazdaságnak az Egyesült Államok protekcionista politikája, amivel az amerikai gazdasági szereplők árképzésébe, így a szabad verseny feltételeibe is mélyen belenyúlna Washington.

“Van-e európai ellenszer az amerikai protekcionizmusra és a német szubvenciókra?” olvasásának folytatása

Orbán a kincstári optimizmus hangján értékel majd a Gazdasági Évnyitón

Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvényén idén is beszédet mond. Egy évvel ezelőtt a szervezet elnöke, Parragh László a magyar gazdasági modellváltás eredményességéről beszélt, amit értékelése szerint a tartós gazdasági növekedés, a folyamatosan csökkenő államadósság, a fegyelmezett költségvetés és a foglalkoztatás növekedése alapozott meg.

“Orbán a kincstári optimizmus hangján értékel majd a Gazdasági Évnyitón” olvasásának folytatása

A konferencia-diplomácia újabb állomása volt a bledi stratégiai fórum

Korábban írtam róla, hogy a magyar kormány a “konferencia-diplomáciát” a regionális szövetségépítés és a versengő Európa-jövőképek eszközeként, plénumaként használja. Orbán Viktor nemcsak regionális szövetséget épít az EU-n belül (ellensúlyozva a német-francia hatalmi központokat és befolyásolva az uniós intézmények döntéshozatali metódusait), hanem (a liberális demokráciával szembeni) modelladó szándékkal jelenik meg az európai politika porondján. A 15. Bledi Stratégiai Fórumon, Szlovéniában a magyar miniszterelnök a szerb elnökkel, a cseh, a szlovén, a lengyel, a horvát, a bolgár és az olasz miniszterelnökökkel tartott panelbeszélgetésen vitatta meg Európa aktuális kihívásait.

“A konferencia-diplomácia újabb állomása volt a bledi stratégiai fórum” olvasásának folytatása

Matolcsy a magyar járványkezelést méltatta, amíg az MNB jelentése “lehúzta” az egészségügyet

Matolcsy György ezúttal nem az “ortodox” közgazdasági iskolákkal vagy Varga Mihály pénzügyminiszterrel került ellentmondásba, hanem önmagával, illetve az általa vezetett jegybankkal. Az MNB elnöke ezúttal arról írt a növekedés.hu-n megjelent cikkében, hogy Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között, a világban is legalább az első tíz között van. A napokban viszont elérhetővé vált a Magyar Nemzeti Bank 2020-as versenyképességi jelentése is, amiben többek között az alábbi megállapítás szerepel:

“Matolcsy a magyar járványkezelést méltatta, amíg az MNB jelentése “lehúzta” az egészségügyet” olvasásának folytatása