Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Van-e európai ellenszer az amerikai protekcionizmusra és a német szubvenciókra?

Erősödnek a törésvonalak az euró-övezetben belül, egyre kevesebb területen működik a német-francia tandem

A mostani geopolitikai játszmában Európa egyre inkább alárendelődik az USA-nak. Ezt mostanra egyre kevesebben tagadják, legfeljebb abban vannak viták, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, illetve Európának reálisan volt-e, van-e más választási lehetősége. Ugyanakkor az “európai stratégiai szuverenitás” némi életjelet is mutat, igaz, nem ott, ahol arra most a legnagyobb szükség volna, vagyis az önálló védelempolitika területén, hanem az elvesztett gazdasági versenyképesség visszanyerésének törekvésében, ahol egyre erősebb kontúrokkal jelenik meg az USA és az EU ellenérdekeltsége. Az energiaválság ideje alatti, diplomáciai üzengetés már megpendítette a “barátoktól mi számít méltányos árnak a kereskedelemben” kérdését (pl. Macron francia elnök beszélt erről), most azonban újabb fejtörést okoz az európai gazdaságnak az Egyesült Államok protekcionista politikája, amivel az amerikai gazdasági szereplők árképzésébe, így a szabad verseny feltételeibe is mélyen belenyúlna Washington.

“Van-e európai ellenszer az amerikai protekcionizmusra és a német szubvenciókra?” olvasásának folytatása

Tállai szerint Európa egyik legversenyképesebb gazdasága a magyar

Minden mutató szerint a magyar gazdaság az egyik legversenyképesebb gazdaság Európában, és egyedülálló abban, hogy évek óta minden makrogazdasági adat jól alakul – nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Hogy “Európa egyik legversenyképesebb gazdasága” volna a magyar, közel sem igaz, ugyanakkor a gazdaság számos mutatót tekintve valóban jól teljesít.

“Tállai szerint Európa egyik legversenyképesebb gazdasága a magyar” olvasásának folytatása