Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Sem váratlan, sem arányos nem volt az újabb, jogállamisági szankció

A magyar kormány nem elég körültekintő, az Európai Bizottság szereptévesztésben van

Nehéz a kialakult helyzetet önmagában (kontextusból kiragadva) értelmezni, hiszen most már jó ideje állandó politikai kötélhúzás zajlik a magyar kormány és az Európai Bizottság között (az Európai Parlamentet hagyjuk is, hiszen ott pártcsaládok szerint ülnek a képviselők, és természeténél fogva egy pártpolitikai plénumról beszélhetünk, ami időnként erős nyomás alatt tartja a Bizottságot is). Azt is tudjuk, hogy a magyar kormány megítélése nem a legkedvezőbb Brüsszelben, és eleve gyanakvás övez minden itthoni intézményi átalakítást, amely mögött korrupciós kitettséget és/vagy hatalomtechnikai szándékokat látnak. “Politikai zsákmányrendszer” persze máshol is van (pl. amíg működött a proporcionális rendszer Ausztriában, elég mély merítése is volt, mégsem kiáltott senki a jogállamiságért).

“Sem váratlan, sem arányos nem volt az újabb, jogállamisági szankció” olvasásának folytatása

Versenyképes modellváltás vagy épülő deep-state?

Alig egy évvel a következő választás előtt minden jelentősebb modellváltást abból az optikából kell néznünk, hogy az átalakítás mekkora mozgásteret enged majd a következő kormánynak

Elveszíti-e “közpénz jellegét” az alapítványokba kiszervezett közvagyon? Garanciát jelent-e a hatékonyabb, versenyképesebb működésre az alapítványi forma? Érvényesíthető-e az intézményi autonómia (pl. a felsőoktatásban), ha a kuratóriumok személyi összetételében, vezetésében megfigyelhető a pártpolitikai kötődés? Az államháztartási törvény hatálya alóli kikerülés általánosságban kevesebb állami (kormányzati) beleszólást jelent-e, vagy kevesebb beleszólást az épp aktuális kormányzatnak (“deep-state” probléma).

“Versenyképes modellváltás vagy épülő deep-state?” olvasásának folytatása

A Színművészeti ügye hivatkozási pont lesz az őszi jogállamiság-vitákban

A magyar politikai kultúrát a konszenzualitás hiányával is jellemezhetjük. Ami kifelé mintakövetés vagy szabadságharc, az befelé reformdüh vagy tiszta hatalomtechnika – a kormányok színezetétől, politikai mozgásterétől függően. Persze, lehetne elegánsabban, lehetne az érintett szereplők bevonásával, lehetne legalább gesztusokat gyakorolni, csak éppen megszoktuk, hogy erre nincs valódi kereslet. Nem tárgyalási pozíciók vannak, hanem frontvonalak és leosztott szerepek. Meg a nyilvánosság, aminek egy része szolidáris, egy része elutasító, jelentősebb része pedig leginkább közömbös.

“A Színművészeti ügye hivatkozási pont lesz az őszi jogállamiság-vitákban” olvasásának folytatása

Több Balaton, több zsákmány, kevesebb beleszólás

“Bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben úgy érezzük, védtelenek vagyunk. Úgy látjuk, ezeket a folyamatokat településvezetőként már nem tudjuk megállítani, így a testület a lemondásával szeretné felhívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre. […] Szeretném kérni az ellenzéket, hogy ne próbáljanak bennünket eszközül felhasználni politikai csatározásokra. Ez nem politikai kérdés” – indokolta a lemondását Balassa Balázs, Szigliget polgármestere. A településvezető nemrég az Euronews-nak adott interjúban a túlzott és a település miliőjébe nem illő beépítést, a tömegturizmus utat törését jelölte meg fő veszélyforrásként.

“Több Balaton, több zsákmány, kevesebb beleszólás” olvasásának folytatása