Érdemes elöljáróban megjegyezni, hogy nincs “soron kívüli” EU-csatlakozás, ezen a létrán nem lehet egyszerre több fokot átlépni. A tagállam-jelölteknek teljesíteniük kell a tagság minden egyes, objektív feltételét az általános állami működéstől a közös piaci integrációra való érettségen át egészen az egyes ágazati politikai regulációkig. Erre szolgál az egyes fejezetek külön-külön történő áttárgyalása és a megfelelő jogszabályi változtatások implementálása, illetve előrehaladás során az eredmények monitoringozása. Ha erőfeszítések nélkül, “királyi úton” válhatna bármely ország EU-tagállammá, hosszú jogharmonizációs törekvések és piaci teljesítmény nélkül, a közös piac csakhamar működésképtelenné válna.
Ukrajna jelenleg egy széteső, pénzügyileg csődben lévő, külföldi gazdasági támogatásból működő, rendkívül korrupt és hatékonytalan állam (failed state), amely ráadásul már jóval a háború előtt sem tartotta tiszteletben a kisebbségi jogokat, illetve – pont Kárpátalja vonatkozásában – mulasztásos alkotmánysértést követett el az 1991. decemberi népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyásával. A helyzet annyiban is rosszabb, hogy az ukrán vezetés még védelmébe is vette a szélsőséges, soviniszta paramilitáris alakulatok ténykedését, miközben az állambiztonság a kisebbségi szervezetek irodáinak kommandósok általi elfoglalásával, a megfélemlítés eszközével operált.
Az ukrán-magyar alapszerződésben foglaltaknak és az ukrán alkotmány nemzeti, etnikai kisebbségekre vonatkozó jogainak folyamatos megsértése eleve erős kérdőjeleket jelent abban a vonatkozásban, hogy Ukrajna a jövőben mennyire venné komolyan az EU-tagságból fakadó vállalásait. Itt megjegyzendő: az oroszok mellett a magyarok, a románok és a lengyelek is sérelmezték az ukrán állam kisebbségekkel szembeni diszkriminációját. Igaz, amíg ezt a románok és a lengyelek a nyugodt háttéregyeztetések útján igyekeztek (egyébként sikertelenül) orvosolni, addig a magyar külügy nyíltan konfrontálódott (szintén nem sok sikerrel).
Ukrajnának jelenleg vitatottak a határai, de facto háborúban áll, az ország jelentős része romokban hever, újjáépítésre szorul, s a nyugati hitelek fejében (amelyeket szinte biztosan nem tud visszafizetni) az ukrán termelési tényezők jelentékeny része kerülhet majd nyugati kézbe a törlesztés módjaként (a nyugati szándékok szerint a korábban kínaiak által birtokolt, jó minőségű termőföldterületek is). Egy ilyen állapotban lévő ország értelemszerűen nem alkalmas arra, hogy helyt álljon a közös piaci versenyben.
Ukrajna felvétele nem előzheti meg a már korábban rendes tagjelöltté vált államok integrációját, hiszen az EU tervezett bővítésének iránya a Nyugat-Balkán (volt). Az ukrán csatlakozás jó időre leállíthatja a további bővítéseket, hiszen Ukrajna felzárkóztatása óriási gazdasági erőforrásokat, jelentős működőtőke-beáramlást követelne a nettó befizető országoktól, miközben a mostani déli, keleti tagállamok egyes elmaradt régióit a statisztikai átlag tekintetében közelebb tolná a kohéziós plafonhoz (vagyis kevesebb fejlesztési forrás áramolhatna ezekre a területekre). Az európai perspektívát elodázni pedig igen veszélyes volna a Balkán esetében, hiszen az ottani békét nem kis részben éppen az EU-tagság várakozása tartja fenn.
Ukrajna geopolitikai értelemben egy ütközőállam, a pufferzóna része a nyugati szövetségi rendszer és Oroszország között, és ez várhatóan a mostani háború lezárását követően is így marad (függetlenül attól, hol húzódnak majd Ukrajna határai). Ukrajna nyugati integrációját egy nagyhatalmi rendezésnek kellene megelőznie, ahol mindkét tömb megkapja a maga biztonsági garanciáit – amennyiben ez lehetséges.
Ukrajna közös piaci tagsága az ország további kiürülését sürgeti, a négy alapszabadság részeként még többen távozhatnának (immár nem csak vendégmunkások és menekültek) Nyugatra, ami nemcsak olcsó munkaerőt jelent az ottani gazdaságnak, de komoly szociális problémákat, a szervezett bűnözés erősödését is. Ukrajna perifériából egyfajta “belső gyarmattá” válik.
Ha az EU kényes a jogállamisági kérdésekre, az “európai értékek” érvényesülésére, Ukrajna tagállamként igen hamar rendszerszintű problémákat mutatna, amelyek vagy jócskán lekötik az uniós intézményi bürokráciát, vagy az EU dönthetne úgy is, hogy ezekkel szemben türelmet tanúsít. Ebben az esetben viszont ismét felmerülne a kettős mérce alkalmazása.
Tévedés ne essék: a nemrég megtörtént, korrupcióellenes fellépések, amelyekbe magas rangú ukrán politikai vezetők is belebuktak, egyrészt annak köszönhetők, hogy amíg az állam nyugati pénzből működik és visel háborút, addig – megőrzendő az európai polgárok szimpátiáját és áldozatvállalási hajlandóságát – nem engedheti meg magának, hogy az intézményes korrupció megtorlatlan maradjon. Másrészt a korrupcióellenesség leple alatt politikai tisztogatások is elvégezhetők. Ennyit azokról a magyarországi hangokról, miszerint Ukrajna egy mintaállam, ahol következménye van a korrupciónak.
Az EU-szolidaritás és az uniós perspektíva nyújtása nehezen elvitathatók a mostani helyzetben, ugyanakkor a hamis ígéretek gyakran jártak már komoly, társadalmi kiábrándulással. Az Európai Unió vezetőinek nem kellene hiú reményeket kelteniük az ukrán népben, mert egészen biztos, hogy Ukrajna nem válik 2 év múlva / 2 éven belül az EU teljes jogú tagjává. Megjegyzem: jelenlegi állapotában, a mostani gazdasági nehézségek (és nemzetállami “önzés” mellett) ez az EU-nak sem áll érdekében.
Címlapfotó: Ukrán Elnöki Sajtószolgálat / EPA
Az elemző szemével 