A nagy sakktábláról és a vetített valóságról

A geopolitikai és biztonságpolitikai szakirodalomban világosan le van fektetve, hogy milyen kritériumok határozzák meg a szuperhatalmi, nagyhatalmi, középhatalmi vagy regionális hatalmi státuszt. Ezek segítségével (és némi történelmi háttérismerettel) láthatjuk, hogy milyen típusú “bábuk”, milyen akciórádiusszal, milyen geostratégiai megfontolás szerint lépkedhetnek a “nagy sakktáblán”. Amikor nemzetközi konfliktusokat vizsgálunk, mindig érdemes a lelki szemeinkkel erre a sakktáblára tekintenünk, mielőtt moralizálva / vágyvezérelve fejtegetnénk az egyes szereplők motivációit, lehetőségeit.

Az USA a Kínától való félelmében fordult szembe a globalizációval

Miközben a kínai társadalom sokkal zártabb, mint az amerikai, a kínai gazdaság nyitottabb az amerikainál, következésképpen teljesítménye, növekedése erősebben függ a külkereskedelemtől. Az USA GDP-je ugyan megelőzi Kínáét, ugyanakkor exportteljesítménye messze Kína mögött lemaradva kullog. Érdemes megnéznünk, hogy a világnak nemcsak a transzatlanti térségtől távolabb eső régióiban, hanem már Európában is egyre több országnak vált az USA-nál a külkereskedelmi volument tekintve fontosabb partnerévé Kína.

A NATO reneszánszát hozta el az új hidegháborús éra

A NATO-bővítések (Finnország, talán Svédország) után, az eszkalálódó orosz-ukrán háború és Kína globális hatalommá válása mellett úgy tűnik, az észak-atlanti szövetség léte ismét erős legitimációt kapott. Nem volt ez mindig így, különösen a hidegháború végét követő, elmúlt évtizedekben, amikor gyakran előkerült a kérdés: “Van-e még szükség a NATO-ra?”

Macron nem szorgalmazza az oroszországi rezsimváltást

Itthon (talán nem véletlenül) nem kapott túl nagy figyelmet Macron francia elnöknek a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián elhangzott gondolata, miszerint azért nem szorgalmazna rezsimváltást Oroszországban, mert Putyin távozása önmagában nem állítaná meg az ukrajnai eseményeket, hiszen mit sem változtatna az orosz geopolitikai törekvéseken, birodalmi ambíciókon. Putyin orosz elnököt nem felmentve a háború felelőssége alól, azért azt érdemes megjegyezni, hogy az orosz-ukrán konfliktus nem tavaly februárban, és nem is a Krím annektálása idején, de még csak nem is a CIA által megtámogatott euromaidan idején kezdődött, hanem már a Szovjetunió szétesésekor a levegőben volt, és kisebb csoda, hogy a szovjet birodalom nem olyan véres háborúban esett széjjel, mint az államszocialista Jugoszlávia.