Kanyarban előzne Orbán a „kilábalás magyar modelljével”

Orbán Viktor pénteki, Kossuth Rádiónak adott interjújában igyekezett megerősíteni a sikeres válságkormányzás narratíváját. A járványhelyzet kirobbanása, felfutása, majd a korlátozó intézkedések enyhítése idején, a közvélemény-kutatási adatokból azt láthattuk, hogy a kormánypártok képesek voltak őrizni, esetenként hibahatáron belül növelni a támogatottságukat. Ha kitekintünk a nemzetközi térbe, hasonló jelenséget tapasztalhatunk máshol, olyan országokban is, amelyek megkésett vagy kifejezetten gyenge válságkezeléssel „büszkélkedhetnek”. A külső, elháríthatatlan (nem immanens) okokra visszavezethető válságkormányzás egy lelki szükségletet, többletbizalmat is teremt társadalmi részről, ami az erős, cselekvő pozícióban lévő kormányzatoknak kedvez. Legalábbis rövidtávon, amíg a tényleges kormányzati teljesítmény alapján meg nem történik a „korrekció”. A magyar kormány ezért érdekelt abban, hogy a kiszámíthatóság, cselekvőképesség, fegyelmezettség, készenlét, tervezés üzenetei és választói benyomása erősödjön meg, Orbán Viktor pedig érzékelhetően egyre ambiciózusabb célokat tűz ki.

“Love is lóvé” – A kormány ismét stratégiai partnerré avatja a Coca Colát

A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amiben Orbán Viktor utasítja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon gondoskodjon a  kormány  és a  Coca-Cola HBC Magyarország között kötendő stratégiai együttműködési megállapodás aláírásáról (meghosszabbításáról). Cseppben a tenger, de ez is remekül mutatja, hogyan viszonyul a kormánypártok és egyes kormánypárti képviselők kommunikációja (felvett póz) a kormány tényleges döntéseihez. Egyfelől elővehetnénk Boldog Istvánt (aki a napokban azzal tűnt ki, hogy az Index helyett a Vadhajtások nevű portált ajánlotta követői figyelmébe), hiszen a Coca Cola “love is love” (marketing)kampányára reagálva bojkottot hirdetett még tavaly nyáron.

Korrekt – Uniós költségvetés, “libernyákok”, jogállamiság

Az Újpesti Közéleti Televízió Korrekt című műsorának vendége voltam, ahol Orbán Viktor brüsszeli “győzelméről”, a “libernyákozásról”, az EU-költségvetés elfogadásának folyamatáról, a jogállamisági vitáról, valamint a kormány népszerűségéről kérdezett Balogh Gábor főszerkesztő-műsorvezető. A hivatalos műsorleírás: “Hány „libernyákot” visz el a hátán Orbán Viktor? Hogyan győzhetett a miniszterelnök Brüsszelben, ha saját bevallása szerint is kisebbségben maradt? Milyen csapdába kerülhet az ellenzék? Hogyan emelte fel a járvány a Fideszt, és hogyan sújthatja le a gazdasági válság? A Korrekt vendége Kovács János politikai elemző volt.”

Itt az ideje a versengésnek, a programadó politizálásnak az ellenzékben

A tavaly őszi önkormányzati választás óta evidenciaként beszélünk a 2022-es ellenzéki összefogásról, mint az ellenzék számára választástechnikai (valójában jóval több, mint pusztán technikai kérdés) szempontból egyedül járható útról. Eközben még mindig nem látunk tisztán az együttműködés mikéntje vonatkozásában. Ismerjük, talán unjuk is az „egy közös lista – több ellenzéki (közös) lista” vitát. Választási matematikai, kampányfinanszírozási, választásszociológiai és tartalmi kínálatbeli dilemmák merülnek fel, pártpolitikai érdekek csapnak össze. A közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki szavazók nagy többsége irányából erőteljes elvárásként fogalmazódik meg az összefogás kényszere. Már csak emiatt is, 2018 áprilisának tanulságai nyomán is valószínűsíthető, hogy a kimaradókat „büntetni” fogják. Erre a „blame game”-re rá is játszanak azok az ellenzéki vezetők, akik az egy listában (és közös miniszterelnök-jelöltben) érdekeltek. A többiek részéről azonban mégsem egyértelmű ez az igazodási kényszer. Valójában egyre kevésbé az. Ennek oka az időtényező (a választásokig hátralévő idő), valamint a politikai erőviszonyok változása, illetve változatlansága. Beszéljünk most erről!