Az újabb járványhullám nyomában járó kormányzati intézkedésekkel és azok közvéleményre gyakorolt hatásaival a nem elkötelezett (aktív bizonytalan, részvételükben ingadozó) szavazók körében a válságkormányzás (szubjektív) teljesítménye válik elsődleges választói attitűdformáló tényezővé. Hatása nem kizárólagos (lásd: ITT), de kritikus, amit az elmúlt egy évben nemzetközi példák sora bizonyított. Ez azt jelenti, hogy a “jó kormányzás” fokmérőjévé a járvány terjedésének kordában tartása, az egészségügyi ellátórendszer terhelhetősége és a gazdaság zavartalan működésének biztosítása válnak. Ehhez társul egy erős szubjektív érzület, amelyet a hatósági előírások időszerűségébe és elégségességébe, valamint az egyéni szabadság korlátozásának szükségességébe, arányosságába vetett hit határoz meg. A (részleges) gazdasági leállás még mindig nagyobb politikai kockázatot rejt, mint egy közepesen hatékony járványkezelés, amely képes a felelősséget teríteni.
Az országgyűlési választáshoz közeledve a kormány politikai értelemben racionális módon igyekszik egyensúlyozni a szigorítási kényszer és a pillanatnyi közhangulat szempontjából kevésbé népszerű intézkedések meglépése között. A munkavállalók kötelező oltásáról szóló döntés munkaadókra való áthárítása is ezt mutatja. Ez érthető: a drasztikus szigorítás gondolata népszerűtlen, a kormányzás célrendszere pedig szélesebb, mint a szűkebb értelemben vett járványkezelésé. Ugyanakkor az a cselekvés, ami pillanatnyilag a kisebb társadalmi ellenállás irányába mutat, már középtávon is drasztikusabb szigorító intézkedésekhez vezethet.
Egy progresszív, romló helyzetben már nincs sok mozgástér, futni kell az események után, és a kontroll elvesztésének benyomása szükségképpen politikai vesszőfutást jelent – olyat, ami önmagában meghatározhatja a kormánypártok újrázásának vagy leváltásának esélyeit. Válsághelyzetben ugyanis más logika szerint működik a kormányzás: a pillanat uralása némiképp leértékelődik, miközben nagyobb szerepet kap az intuíció, a preventív cselekvés, tehát az igazolhatóság a jelenből átkerül a (közeli) jövőbe. Ezt a körülményt mintha sem a kormány, sem az ellenzék nem venné kellőképpen figyelembe.
A válságkezelő kormányok két fő ellensége a hibás, megkésett (következésképp elégtelen) cselekvés és a konzekvens ellenzéki kritika, amelyek alááshatják a kormányzati kompetenciába vetett választói hitet. Mivel az előző járványhullámok politikai kezelése bizonyította, hogy az ellenzéki szereplők magatartása következetlen (lásd: észszerű nyitás, majd hirtelen váltással további szigorítás követelése, keleti oltóanyagokkal szembeni szkepszis erősítése, stb.), így a kormányra elsősorban nem az ellentmondásos ellenzéki kommunikáció jelent veszélyt, hanem a rosszul felmért, objektív folyamatok.
Aki hatalmi pozícióban, vagyis döntési helyzetben van, elsődlegesen az tud hibázni, ugyanakkor mindig megvan az a helyzeti előnye, hogy akár jó döntéseket is hozhat, így a politikai ellenfeleinek reaktív üzenetei “nem fognak tapadni”. A válságkormányzás a politikai aréna témakészletét is beszűkíti: a szimbolikus erejű témák, botrányok alárendelődnek (szerepük megragad az elkötelezett választók csoportképző önigazolásánál), a szubjektív fenyegetettség megerősödik, az elégedettségi mutatókat mozgató tényezők egyszerűsödnek (biztonságérzet, kiszámíthatóság).
Külső eredetű / vis maior válsághelyzet idején az állampolgári elégedettség foka és a kormányképesség megítélése még politikailag polarizálódó társadalmakban is részlegesen felülírhatnak szimpátiaszempontokat – befolyásolva a pártok mozgósítási képességet és a “magtáboron” túli szavazók elkötelezettségét. Mondani sem kell, hogy szorosabb versenyhelyzetben ennek mekkora hatása lehet a várt mandátumok szempontjából, hiszen pár százalékpontnyi támogatottságbeli ingadozás billegő választókerületek sorában döntheti el a versenyt.
Miközben a járványhelyzet láthatólag huzamosabb ideig velünk marad, az egyik fő kérdés ma az, hogy a jövő tavaszi választás idején “hol áll majd a front”. A miniszterelnök “győztes hadvezérként” tüntetheti-e ki magát, vagy “forgó szerencséjű hadúr” lesz, aki mögött egy fegyelmezett, de szűkebb tábor és egy fáradó hátország áll? A nemzetközi összevetésben rossz egészségi állapotban lévő (a megbetegedésre fogékonyabb) magyar felnőtt lakosság ma már az átoltottság szempontjából az Európai Gazdasági Térség utolsó harmadába sorolható, ami jól mutatja a fokozott kockázatot.
Címlapfotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala
Az elemző szemével 