Az európai jólét és a háború utáni konszenzus végét hozhatja el 2023

Orbán Viktor a mai (év végi) nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ország számára a 2023-as év fő céljai a háborúból való kimaradás, valamint az európai recesszióból való kimaradás lesznek. Az már látszik, hogy cseppet sem zökkenőmentes év előtt állunk, de vajon mennyire lehetnek reálisak ezek a célkitűzések?

Amíg nem nyújt többet az ellenzék, kevesebb félnivalója van a Fidesznek

Az Index újságírója Róna Dániel mellett engem is kérdezett az elmúlt hetek kormányzati lépéseinek és az azokat követő, kisebb-nagyobb tüntetések hatásairól, valamint arról, hogy a baloldali ellenzék vagy a Mi Hazánk lehet-e képes az elégedetlenségből profitálni. Részletek a cikkben!

A pedagógussztrájk-sorozat elkerülhetetlenül összecsúszik a választási kampánnyal

Választási kampányidőszakban még inkább érvényes az a tétel, hogy – különösen a közszférát érintő területeken – nincsenek depolitizált megmozdulások. A kormányoldal ennek megfelelően a demonstrálók szakmán belüli kisebbségéről, hangulatkeltésről, politikai motivációról beszél, míg az ellenzék rendszerszintű kritikába önti a pártpolitikai érdekeivel összecsengő szolidaritás-nyilvánítást. Ha megnézzük visszamenőlegesen a különböző közvélemény-kutatási eredményeket, láthatjuk, hogy még a járványhelyzet alatti, “szélcsendesebb” periódusokban is kiemelt szerepet kap a választók problémaspektrumán az oktatásügy kérdése. Attól függően, hogy nyitott kérdésről vagy feleletválasztósról van-e szó, akár dobogós helyen is szerepelhet.

Leginkább ki nem kényszerített hibák buktathatják meg a kormányt

Az újabb járványhullám nyomában járó kormányzati intézkedésekkel és azok közvéleményre gyakorolt hatásaival a nem elkötelezett (aktív bizonytalan, részvételükben ingadozó) szavazók körében a válságkormányzás (szubjektív) teljesítménye válik elsődleges választói attitűdformáló tényezővé. Hatása nem kizárólagos (lásd: ITT), de kritikus, amit az elmúlt egy évben nemzetközi példák sora bizonyított. Ez azt jelenti, hogy a “jó kormányzás” fokmérőjévé a járvány terjedésének kordában tartása, az egészségügyi ellátórendszer terhelhetősége és a gazdaság zavartalan működésének biztosítása válnak. Ehhez társul egy erős szubjektív érzület, amelyet a hatósági előírások időszerűségébe és elégségességébe, valamint az egyéni szabadság korlátozásának szükségességébe, arányosságába vetett hit határoz meg. A (részleges) gazdasági leállás még mindig nagyobb politikai kockázatot rejt, mint egy közepesen hatékony járványkezelés, amely képes a felelősséget teríteni.