Az időprés most leginkább az ellenzéket szorítja

A köztársasági elnök kiírta az országgyűlési választás időpontját, a pártpolitikai szereplők időprésbe kerültek. A választói attitűd-kutatások alapján most főleg az ellenzéki koalíció érezheti ennek nyomását magán. Ugyanakkor a szűk három hónap nagyon hosszú idő a politikában, a meccset pedig az utolsó percig játsszák.

Mielőtt elindulhatott volna, már el is fáradt az összellenzéki kampány

Az elmúlt egy hónapban nem igazán láttunk publikus közvélemény-kutatásokat – talán nem véletlenül. Korábban hétről hétre arról számolt be az ellenzéki sajtó, hogy a nem kormányoldalhoz köthető intézetek (hibahatáron belül) előnyt mérnek az ellenzék közös listájának a Fidesszel szemben. Az előválasztást követően az ellenzéki lendület megtört, az év végére pedig – a kormányhoz köthető botrányok ellenére – érzékelhetően elfáradt az ellenzéki kampány, még mielőtt a közös kampánygépezet – ha ugyan lesz ilyen a népszavazási aláírásgyűjtésen és a közös fotózkodáson túl – elindulhatott volna.

A makrogazdasági egyensúly helyreállítása lesz a választást követő időszak legfőbb kihívása

Miközben a kormány gyors reálgazdasági kilábalásnak örvendhet, és a különböző társadalmi csoportoknak nyújtott adókedvezményekkel, extra juttatásokkal, a rezsi- és üzemanyagárak mérséklésével igyekszik javítani a választói közérzetet (és a kormányzati teljesítménnyel való elégedettséget), a háztartások elkölthető jövedelmének vásárlóerejét már rövid távon is negatívan befolyásolja a megugró infláció. Utóbbi mögött nemcsak a gazdaság válság utáni stimulálása és a választás előtti osztogatás miatti költekezés áll, hanem olyan tényezők is, mint a forint tartós gyengélkedése, vagy a kibontakozó nemzetközi energiaválság. A kedvező növekedési mutatók mellett mostanra látványosabbá vált a makrogazdasági egyensúly megbillenése.

Leginkább ki nem kényszerített hibák buktathatják meg a kormányt

Az újabb járványhullám nyomában járó kormányzati intézkedésekkel és azok közvéleményre gyakorolt hatásaival a nem elkötelezett (aktív bizonytalan, részvételükben ingadozó) szavazók körében a válságkormányzás (szubjektív) teljesítménye válik elsődleges választói attitűdformáló tényezővé. Hatása nem kizárólagos (lásd: ITT), de kritikus, amit az elmúlt egy évben nemzetközi példák sora bizonyított. Ez azt jelenti, hogy a “jó kormányzás” fokmérőjévé a járvány terjedésének kordában tartása, az egészségügyi ellátórendszer terhelhetősége és a gazdaság zavartalan működésének biztosítása válnak. Ehhez társul egy erős szubjektív érzület, amelyet a hatósági előírások időszerűségébe és elégségességébe, valamint az egyéni szabadság korlátozásának szükségességébe, arányosságába vetett hit határoz meg. A (részleges) gazdasági leállás még mindig nagyobb politikai kockázatot rejt, mint egy közepesen hatékony járványkezelés, amely képes a felelősséget teríteni.